Kutatásaink szerint a lakosság közel 4 százaléka szokott kerékpártúrákat tenni
Ön itt van: Főoldal » Sajtószoba » Archívum » Orbán és Sólyom a legnépszerűbbek
2009.05.12.
A kormányválság némileg rontott a szocialista politikusok megítélésén, egyedül a miniszterelnökként többször szóba kerülő Gráf József javított a helyzetén. Megosztott első helyen Orbán Viktor és Sólyom László található, pontszámaik közepesnél gyengébbek. - néhány érdekesség a Szonda Ipsos által 2009 áprilisában, a politikusok népszerűségéről készített közvélemény-kutatásaiból.
Orbán Viktor utoljára november állt a rokonszenvlista élén. Akkor is, most is egyedül a népes Fidesz-tábor mögötte való felsorakozásának volt köszönhető ez a kedvező pozíció. Saját pártja támogatói körében nagy népszerűségnek örvend, ezt híven kifejezi a tőlük kapott 80 pont. A többi politikai csoportban kifejezetten elutasított személyiségnek számít, a szocialistáktól kapott 11, a bizonytalanok körében elért 32 pont lefelé húzza őt. Az értékelések átlaga nem éri el a közepest, csak a 44 pontot, de ez is elégséges a listavezetői poszt betöltéséhez. Az Orbánnal első helyet megosztó Sólyom László is megosztó személyiség, de megítélése nem annyira végletes, mint a Fidesz elnöke. Az államfőt a szocialista párt támogatói 32, az ellenzéki hívek 61 ponttal minősítették. A pártoktól távolságot tartó választópolgárok között átlagos véleményt alkotnak róla (42 pont).
A kormányfőkeresés heteiben Gráf József neve gyakran szóba került a poszt várományosaként. Nőtt az ismertsége és emelkedett a népszerűsége is. Az elmúlt hónapokban - az összes politikushoz hasonlóan - csökkent a vele kapcsolatos rokonszenv is, ezt most egyetlen hónap alatt visszahozta. Az agrárminiszterről egyébként főleg a tevékenysége által érintettek, a falvakban élők nyilatkoztak pozitívan: körükben 45 ponttal - Orbán és Sólyom után - ő harmadik legkedveltebb politikus.
A megválasztott miniszterelnök, Bajnai Gordon megítélésének szerkezete nagyot változott az elmúlt egy hónapban. Márciusban közepes értékelést, 49 pontot kapott a szocialista párt támogatóitól, ezúttal viszont már pozitívan, 65 ponttal minősítik. A Fidesz-tábor véleménye is jelentős mértékben és negatív irányba módosult: 22 pontról 12 pontra. A karakteres változások Bajnait az MSZP híveinek legkedveltebb politikusai közé emelték - lényegében Gyurcsánnyal és Szilivel azonos rokonszenvet élvez (utóbbiak 67 illetve 66 pontosak). A Fideszesek számára az elutasítás mértéke végül is akkora méretet öltött, hogy nála csak elődje ellenszenvesebb (7 ponttal értékelve). Az újdonsült miniszterelnök egyébként berobbant a köztudatba, miniszteri időszakában 60 százalék körüli volt az ismertsége, a most pedig az egyik legmagasabb, 88 százalék.
Adatok az ábrához
|
| Népszerűség | Változás az előző adatfelvételhez képest (pont) | Ismertség |
| ORBÁN VIKTOR | 44 | +3 | 92 |
| SÓLYOM LÁSZLÓ | 44 | +2 | 88 |
| SZILI KATALIN | 42 | -1 | 86 |
| GÖNCZ KINGA | 39 | +1 | 80 |
| GRÁF JÓZSEF | 39 | +4 | 62 |
| NAVRACSICS TIBOR | 36 | +2 | 76 |
| DÁVID IBOLYA | 34 | -1 | 86 |
| SZEKERES IMRE | 33 | -1 | 70 |
| SEMJÉN ZSOLT | 32 | +2 | 60 |
| FODOR GÁBOR | 32 | +1 | 83 |
| HERÉNYI KÁROLY | 31 | +1 | 64 |
| KISS PÉTER | 31 | +1 | 65 |
| KÖVÉR LÁSZLÓ | 31 | +2 | 71 |
| MOLNÁR CSABA | 31 | * | 45 |
| BOKROS LAJOS | 28 | * | 72 |
| HILLER ISTVÁN | 28 | -2 | 76 |
| DEMSZKY GÁBOR | 28 | -1 | 87 |
| BAJNAI GORDON | 27 | -2 | 88 |
| LENDVAI ILDIKÓ | 27 | -1 | 83 |
| DRASKOVICS TIBOR | 25 | 0 | 75 |
| GYURCSÁNY FERENC | 24 | -2 | 91 |
| KÓKA JÁNOS | 23 | 0 | 80 |
A függőleges oszlopokban a népszerűségi pontszámokat jelöltük, amelyek 0 és 100 közötti értéket vehetnek fel. A kördiagramokban az ismertségi értékek láthatók, feketével jelölve. A felfelé mutató háromszög pontnövekedést, a lefelé mutató csökkenést jelez, a 2009. márciusi értékeléshez képest, de a -4 és +4 közötti változások statisztikailag nem jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tizedpontszámoknak megfelelő sorrendben szerepeltetjük. A *-gal jelölt politikusok az előző hónapban nem szerepeltek a rangsorban.
A vizsgálat módszeréről:
Az adatfelvétel ideje: 2009. április 18-26.
A megkérdezettek száma: 1500 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik.
Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik.
Minden hónapban más-más 1500 főt kérdeznek meg személyes megkereséssel, kiválasztásuk az ún. kétlépcsős rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, azaz minden felnőtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre.