Kutatásaink szerint a lakosság 20 százaléka jár legalább hetente egyszer piacra
Ön itt van: Főoldal » Sajtószoba » Archívum » Túlélési stratégiák
A magyar lakosság elhúzódó, legalább másfél évig tartó pénzügyi-gazdasági válságra számít, de vannak elképzelései, stratégiái arra vonatkozóan, miként tudják átvészelni ezt az időszakot. Alapvetően a kiadások csökkentését és a családi beruházások elhalasztását tervezik, s nem számolnak azzal, hogy hiteleket kellene felvenniük a lét- és életfeltételeik megteremtéséhez. A politikai elitnek a válság megoldását segítő konszenzusos magatartásában nem hisznek az emberek – néhány megállapítás abból a kutatássorozatból, amelyet a Szonda Ipsos készített, hibrid – online, telefonos, valamint személyes - módszerrel október és december között a magyar felnőtt lakosság körében.
Az emberek héttizede érzi úgy, hogy már rövidtávon is érinteni fogja a pénzügyi-gazdasági válság, s további 15 százaléknyian azt feltételezik, hogy csak egy év múltán lesz hatása az életükre. Az életkor emelkedésével egyre többen tartanak attól, hogy számukra a válság kedvezőtlen következménnyel jár. A magyar lakosság körében nagyon erős a fizetések/nyugdíjak vásárlóerejének csökkenésétől való félelem, valamint ezzel összefüggésben a mindennapi kiadások visszafogása miatti aggodalom – ezek a szempontok az emberek nyolctizedének gondolkodásában jelennek meg. Nagyjából kétharmadnyian azt feltételezik, hogy módosítaniuk kell a tervezett nagyobb kiadásaikkal, beruházásaikkal kapcsolatos korábbi terveiket. Az emberek egyharmada nyugtalan, hogy a költségeik fedezésére nem lesz elég a havi fizetés, a nyugdíj. A válság egyik fejleményeként sok szó esik az elbocsátásokról, s az év végén a munkavállalók háromtizede szorongott attól, hogy elveszíti az állását. Különösen a vidékieknek - és ott is a falvakban élőknek - vannak ilyesfajta félelmeik, de az átlagosnál jobban aggódnak az iskolázatlanok és a szakmunkás képzettségűek, valamint a negyvenes éveikben járó korosztályok.
A lakosság válságtúlélési stratégiái közé tartozik az ingatlanok és a tartós fogyasztási cikkek vásárlásának elhalasztása. A korábban ház- illetve gépkocsi vásárlást tervezők héttizede most úgy gondolja, hogy kivár, egyelőre nem kezd bele egy ekkora családi beruházásba. Az óvatosság jellemzi az embereket lakásaik, házaik felújítása vonatkozásában is, fele részük távolabbra tolja ezt, míg egyharmaduk kevesebbet fordít erre a célra. A nagy értékű háztartási tárgyak valamint a ruházkodás esetében kétféle oszlik a lakosság: a fogyasztás teljes visszafogása jellemzi a negyvenes-ötvenes korosztályt, míg a költés átgondolása és csökkentése a fiatalokat. Előbbiek esetében mindez a minőségi csere távolabbi megvalósítását jelenti, utóbbiaknál az önálló életkezdés szerényebb változatát. Vélhetően a napi fogyasztást sem fogja érintetlenül hagyni a pénzügyi válság, az emberek hattizede a kedvezőbb áru termékeket keresi majd, további egyötödnyien maradnak a bevált cikkeknél, de kevesebbet vesznek belőle. Az embereknek viszonylag kis hányada, 17 százaléka reménykedik abban, hogy a hétköznapi bevásárlására nem lesz hatással a pénzügyi válság.
Az emberek tehát leginkább a nadrágszíj összehúzásával tervezik túlélni a válságot, s ehhez a többség nem kíván külső segítséget igénybe venni. Mindössze lakosság 4 százaléka gondolkodott azon, hogy esetleg hitelfelvétellel próbálja meg átvészelni ezt az időszakot. A lakosság egyébként bízik a bankokban, csupán 5-6 százaléknak fordult meg a fejében, hogy ki kellene vennie onnan a pénzét. A magyar társadalom arra számít, hogy a válság nagyjából másfél évig fog tartani. Addig is a többség (nagyjából kétharmadnyian) nagy figyelmet fordít majd arra, hogy megértsék a lényegét, tisztában legyenek a folyamatosan változó körülményekkel. A nehéz helyzet elvileg egységbe forraszthatná a magyar közéletet, de ebben nem igazán bíznak az emberek: 44 százalékuk szerint semmilyen változás nem fog történni a napjainkat jellemző, feszültségekkel teli politikai közegben. Ugyanennyien a helyzet romlására, az ellentétek erősödésére számítanak s csak 9 százalék bízik abban, hogy a pártok összefognak a válság terheinek enyhítése érdekében.