Kutatásaink szerint a lakosság közel 4 százaléka szokott kerékpártúrákat tenni
Ön itt van: Főoldal » Sajtószoba » Zuhanórepülésben a politikusok
2009.04.14.
Megint csökkentek a közéleti szereplők népszerűségi mutatói, folytatta mélyrepülését a professzionális politizálás. A többség ezúttal 2-3 pontot veszített, ami az elmúlt hónapok hasonló mértékű visszaeséseit követően a politikusok gyors ütemű és nagyfokú presztízsromlásról tanúskodik. A hónap vesztese Dávid Ibolya, akit a Fidesz hívei minden eddiginél hevesebb kritikával értékelnek - néhány érdekesség a Szonda Ipsos által 2009 márciusában, a politikusok népszerűségéről készített közvélemény-kutatásaiból.
Ilyen még soha nem volt, mindössze három politikus népszerűségi mutatója haladja meg a - egy százfokú skálán - a 40-es értéket. Olyant sem láthattunk még, hogy a rangsor közepén lévő személyiségeknek kedvezőtlen megítélést kifejező, 30 körüli pontszáma legyen. A politikusok vesszőfutása évek óta tart és a sorba illeszkedik az idei év eleje is. 2009 első negyedévében mindegyikük vesztes, jellemzően 4-5 ponttal csökkentek a rokonszenvindexeik. E változásnak alapvetően két oka van: egyfelől az, hogy a pártok hívei az elmúlt hetekben még a szokásosnál is erőteljesebb ellenvéleményeket fogalmaznak meg a másik oldallal szemben.
Másfelől, a pártokhoz fűződő viszonyulásaikban bizonytalan választópolgárok mind messzebb érzik maguktól a politikusokat. Távolabb, mint valaha, amit kiválóan illusztrál, hogy az általuk leginkább kedvelt politikus, Szili Katalin mindössze 37 pontot kapott. A házelnök egyébként a teljes rangsorban is az első helyen áll, éppen hogy megelőzve Sólyom Lászlót és Orbán Viktort. Hármuk versengése fél éve tart, a dobogóra más nem nagyon tud felkerülni. Orbán erejét kizárólag a népes Fidesz támogatói kör adja, máshol ő nem igazán kedvelt. Szilit az MSZP-sek, Sólyom Lászlót az ellenzéki szavazók respektálják s mindketten számíthatnak a bizonytalanok relatíve kedvező értékelésére.
Márciusban Dávid Ibolya veszített leginkább reputációjából, bár élvonalbeli pozícióját így is megtartotta. Népszerűségi mutatójának csökkenése egyértelműen Fidesz-tábor elfordulásából adódik. Ugyan februárban sem volt különösebben a kedvencük, de akkor még 35 ponttal illették, most viszont már csak 24 pontot kapott tőlük. Ez az értékelés azon a szinten áll, amilyent eddig csak a kormánypolitikusok kaptak a Fidesz támogatóitól. Hiába javított a többi politikai csoportban, azok nem ellensúlyozták elmaradt pontjait.
Az adatfelvétel idején még nem volt ismert, hogy a miniszterelnöki poszt várományosa Bajnai Gordon. Tárcavezetőként értékelését rendszerint a 30-ast valamivel meghaladó értékek jellemezték. Gyurcsány Ferenc elköszönő pontszáma 26, amihez hasonlóan alacsony értékeket csak egyszer, tavaly tavasszal kapott a választópolgároktól.
ADATOK AZ ÁBRÁHOZ
Népszerűség (pont) Változás az előző adatfelvételhez képest (pont) Ismertség (%)
SZILI KATALIN 43, -2, 86
SÓLYOM LÁSZLÓ 42, -3, 87
ORBÁN VIKTOR 41, -3, 92
GÖNCZ KINGA 38, -2, 80
DÁVID IBOLYA 35, -5, 89
GRÁF JÓZSEF 35, -2, 57
SZEKERES IMRE 34, -2, 63
NAVRACSICS TIBOR 34, -2, 73
FODOR GÁBOR 31, -2, 80
HERÉNYI KÁROLY 30, -3, 61
KISS PÉTER 30, -3, 57
HILLER ISTVÁN 30, 0, 73
SEMJÉN ZSOLT 30, -2, 57
GYENESEI ISTVÁN 30, -2, 45
BAJNAI GORDON 29, -2, 62
KÖVÉR LÁSZLÓ 29, -1, 68
DEMSZKY GÁBOR 29, 0, 88
LENDVAI ILDIKÓ 28, -3, 84
GYURCSÁNY FERENC 26, -3, 92
DRASKOVICS TIBOR 25, -1, 71
VERES JÁNOS 24, -3, 72
KÓKA JÁNOS 23, -1, 79
A függőleges oszlopokban a népszerűségi pontszámokat jelöltük, amelyek 0 és 100 közötti értéket vehetnek fel. A kördiagramokban az ismertségi értékek láthatók, feketével jelölve. A felfelé mutató háromszög pontnövekedést, a lefelé mutató csökkenést jelez, a 2009. februári értékeléshez képest, de a -4 és +4 közötti változások statisztikailag nem jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tizedpontszámoknak megfelelő sorrendben szerepeltetjük.
A vizsgálat módszeréről:
Az adatfelvétel ideje: 2009. március 17-25.
A megkérdezettek száma: 1500 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik.
Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik.
Minden hónapban más-más 1500 főt kérdeznek meg személyes megkereséssel, kiválasztásuk az ún. kétlépcsős rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, azaz minden felnőtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre.